Munkái középpontjában a belső terek állnak, amelyek számára nem csupán épített környezetek, hanem a tudattalan archívumai. A gyakran ember nélküli enteriőröket mentális tájként értelmezi, ahol a tárgyak, elemek és kompozíciók emlékeket, vágyakat és félelmeket hordoznak. Festményeiben a Wunderkammer hagyományát idézi meg: a belső tér gyűjteményként működik, ahol a látható és láthatatlan, az ismerős és idegen találkozik. A benne rejlő tárgyak nem pusztán anyagi realitásukkal bírnak, hanem affektív és emlékezeti töltettel telítettek. Festőként tehát nem csupán a belső tereket ábrázolja, hanem ezen tudattalan szintjeinek „kurátora” is egyben. Az enkausztika technikáját használja, mert a viasz rétegződései a psziché összetettségét jelenítik meg – áttetsző és elrejtő minőségei a tudat és tudattalan egymásra épülő struktúráit idézik. A kép, mint ablak nem pusztán a látvány valósághű visszaadására törekszik, hanem lehetőséget ad arra is, hogy bepillantsunk egy másik tudatvilágba – a látványon túli jelentések és lelki folyamatok Világába.

A festmények az emberi kapcsolatok összetett viszonyrendszerét, valamint az ember és az általa belakott tér kölcsönös alakító hatását vizsgálja. A látszólag idilli, esztétikailag rendezett enteriőr olyan pszichológiai térként működik, amelyben a szereplők közötti láthatatlan kapcsolódások, távolságok és feszültségek egyaránt jelen vannak. A kompozíciókban a tárgyi környezet nem pusztán díszlet, hanem a kapcsolati háló aktív eleme, amely közvetíti az egyének közötti viszonyokat és azok rétegzettségét. A mű a tér, az emlékezet és az emberi jelenlét egymásra épülő rendszerén keresztül reflektál arra, hogy a kapcsolatok nem kizárólag személyek között, hanem az ember és környezete között is folyamatosan újratermelődnek.

Instagram: @goreszabina