
Alkotásaim társadalmi témákat feszegetnek, szólnak többek között gyermekvállalásról, szexualitásról, politikai hovatartozásról, arról a nyomásról, amit a társadalom generál, hogy egy adott pillanatban mit kellene éreznünk, gondolnunk, cselekednünk. Témáimat sokszor velem történt traumákon, saját érzelmeimen keresztül dolgozom fel.
Fő célom, hogy egy-egy mély érzést mozdulatba tudjak foglalni és azt az elillanó pillanatot tudjam megjeleníteni hosszú napokon-heteken át tartó hímzéssel. Ez a pillanatnyiság és a hosszú monoton munka közötti roppant érdekes kontraszt, kapcsolódás művészetem mozgatórugója.
A fonal az én ecsetem és ceruzám, a hímzés az a technika, ami áttörte a gátat köztem és az alkotás között. A legfontosab, amit alkotásaimmal kommunikálni szeretnék, hogy merjünk önmagunk lenni, nem baj, ha nem illünk a sémákba, ennek megfelelően a képeim is felrúgnak bizonyos szabályokat. A hímzés szabályrendszerét teljesen elhagytam, szinte rajzolok a tűvel. Nem félek eltérni a megszokott kompozícióktól sem, sokszor alkalmazok különleges nézőpontokat, vagy hagyom, hogy egy testrész lelógjon a képről. Az alkotásaim mögött rejtőző fájdalmat élénk, vibráló színekkel oldom fel, ezáltal jellemző rájuk az a kettősség, ami az életünkben is jelen van a sikerek és a mögöttük rejlő nehézségek által.